Frimmel Sára

ének
Sára

Született: 1987. március 17.

Jelenleg restaurátorként dolgozom és mellette a Képzőművészeti Egyetemre járok, de a zene mindig is közel állt hozzám. Zenei pályafutásom már óvodás koromban kezdődött, hiszen szüleim zeneóvodába is járattak. Később elkezdtem a zeneiskolát is, de mint a legtöbb kisgyerek, nem nagyon rajongtam érte, ezért 5 év után abbahagytam. A zene iránti érdeklődésem középiskolás koromban erősödött meg ismét, amikor már tudatosabban válogattam a "hallgatnivalók" között, és amikor rájöttem, hogy nem csak hangszeren játszani, hanem énekelni is lehet. Ebben az időszakban kezdtem el énekkarban énekelni, ami sokat segített a hangom fejlődésében. Jelenleg magán énektanár foglalkozik a hangom szépítgetésével.

A zenekarral 2007 év végén kerültem közvetlen kapcsolatba, bár a tagokat már régóta ismertem. Az EP-n hallható, nem egyszerű énektémák mellé igen jól passzolnak a szintén nem egyszerű vokálok, amit koncerten Liza nehezen tudna egyedül prezentálni. Ezért kértek meg a srácok, hogy nézzem át néhány szám vokálját, és először csak próba jelleggel hallgassuk meg, hogy szól élőben a két ének. A dolog jól sült el, néhány próba után fel is kértek, legyek a zenekar tagja.

Kedvenc zenekarok: Iron Maiden, Stonehenge, Katie Melua, Sonata Arctica, Guns N' Roses, Mago De Oz, Nightwish